Skip to main content

„Fehér galamb” VII. Országos Népzenei Verseny – Döntő, Budapest

2014. május 24
2014. május 22-én, Budapesten, a Rákoshegyi Bartók Zeneházban rendezték meg a „Fehér galamb” VII. Országos Népzenei Verseny döntőjét. Az áprilisi elődöntőről iskolánkból Lukács Lilla Réka jutott tovább az országos megmérettetésre.

XI. Országos Kodály Zoltán Szolfézsverseny, Debrecen

2014. május 20
Háromévente Debrecen várja az Országos Kodály Zoltán Szolfézsverseny döntőbe jutott résztvevőit. A tizenegyedik országos alkalomra az idén május 16. és 18. között került sor.

IX. Vass Lajos Népzenei Verseny – Középdöntő, Dunapataj

2014. május 19
2014. május 17-én került sor a IX. Vass Lajos Népzenei Verseny középdöntőjére, melynek ezúttal Dunapataj adott otthont. Népzenészeink ismét szép sikerekkel térhettek haza:

Budapesti és Pest Megyei Kamarazenei Találkozó, Dunavarsány

2014. május 18
Zeneiskolai növendékek és zeneiskolai tanárok részére került meghirdetésre a dunavarsányi kamarazenei találkozó, mellyel a szervezők id. és ifj. Hara Lászlónak kívántak emléket állítani.

„Magyar tavasz” III. Nemzetközi Ifjúsági Zenei Fesztivál, Gödöllő

2014. május 07
2014. május 5-én harmadik alkalommal adott otthont a Gödöllői Királyi Kastély Lovardája a Nemzetközi Ifjúsági Zenei Fesztiválnak. A találkozót idén is a Gödöllői Testvérvárosi Egyesület rendezte meg azzal a céllal, hogy segítsék a kapcsolatépítést a határon túli fiatalok, elsősorban pedig a testvérvárosokban élők között. A rendezvényen gödöllői iskolák kórusai illetve együttesei mellett Gödöllő testvérvárosaiból érkezett muzsikus fiatalok vettek részt.

VIII. Országos Zeneiskolai Zenekari Verseny, Dunaújváros

2014. április 29
Háromévente változó helyszínen rendezi meg a Magyar Zeneiskolák és Művészeti Iskolák Szövetsége az Országos Zeneiskolai Zenekari Versenyt. Az idén, április 25. és 27. között Dunaújváros látta vendégül hazánk zeneiskoláinak fúvós- és vonószenekarait, szimfonikus zenekarait és egyéb együtteseit.